Ma reggel végre hosszas tépelődés után elmentem az APEH épületébe a TB-met intézni. Ki tudja, mire vártam eddig, talán éppen a mai napra. Történt ugyanis, hogy a portás eligazítása után megnyomtam az 1-es (Információ) gombot, mielőtt bementem az ügyintéző terembe. Még az épületbe lépés előtt körülnéztem a parkolóban, mert eszembe jutott, milyen lenne, ha a volt barátnőm (élettársam?) is éppen most járna erre valamiért. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megtudom a választ a kérdésre...
Mikor ugyanis benyitottam, az első arc, ami szembetűnt, volt párom anyukájáé volt, aki midőn meglátott, a tőle már megszokott arckifejezéssel reagált jelenlétemre, mielőtt fogadta volna a köszönésem. Vele szemben hét hónapos terhes lánya üldögélt, aki (mikor odahajoltam hozzá puszit adni) felállt, mosolyogva köszöntött, megkérdezte, mi járatban vagyok itt. Hiába, a semmiről mindig is mosolyogva tudott parolázni idegenekkel és számára nem szimpatikus emberekkel is. Aztán elszólított a sorszámom, korábbi szerelmem pedig egy "Mehetsz is!" félmondattal bocsátott utamra. A megkapott lepedő méretű papírokkal visszamentem melléjük, anyukája háta mögé, mert nem láttam a többi asztalt. Kitöltöttem a papírt, a végtelennek tűnő percek alatt ők szokás szerint vidáman cseverésztek egymással, én pedig a sorszámomra vártam. Mikor a leendő anyukát elszólították, az ő anyukája felállt, nem akart tovább mellettem ülni, hiszen korábban kifejtette (persze nem nekem), hogy nem szívesen szív egy levegőt velem. Érthető tehát, hogy mikor én is végeztem a másik ablaknál, inkább állva vártam a következő hívást, majd mikor megkaptam mindent, kifelé menet udvariasan elköszöntem a gyermeket váró gyermekét váró anyukától és hazajöttem.
Szerk.: 365:1-hez volt az esélye, hogy egy napon megyünk az APEH-ba. Bejött. Lottót valaki?
Nem hittem volna, hogy pont itt és pont ma fogunk újra találkozni, és hogy esélyem sem lesz pár szót kommunikálni a várandós exemmel. Vegyes érzelmeket váltott ki belőlem ez a találkozás, hiszen érdekes volt így látni azt a nőt, akivel az életemet készültem leélni. Két hónap alatt meglehetősen sokat változott, de hát ebben az időszakban ez természetes. Úgy tűnt, jól érzi magát, minden rendben van vele. A lényeg, hogy boldog legyen...
