Vers mindenkinek - ismét

Folyosó a pusztulásba

Sötét… kezem a kapcsoló után kutat
De csak a nedves, érdes fal, körben a jeges fuvallat
A falba kapaszkodom körmömmel
Koszosan és véresen, vonszolom fáradtan magam előre
Elcsüggedve sötétül elmém
Ezen a folyosón csak haladhatok a pusztulás felé

Vércseppjeim a padlón koppannak
Nem tudok hinni abban, hogy újra felkel a Nap
Fejemben csikorgó fájdalom
Zúg a fülem, ahogy milliónyi megvadult méh zsong
Lassan feladom a harcot
Csak a szívem dobog még egyre halkuló hangon

Félig megfagyva térdre borulok
Célomat elérni immár biztosan nem tudom
Újra csend van.